Tag-ek: Zene
Régebben kipróbáltam, talán a 2,5-ös verzió környékén, és nem nagyon tetszett. Most sem tetszik a kezelőfelülete azokkal a díszítő ornamenikákkal, fotóeditálásra biztosan maradok a PS-nél. Viszont stúdióban rá fogok cuppanni, mert összekötve a laptoppal automatikusan beolvassa a képeket, és egyből teljes képernyőn látom, minden részletet meg tudok nézni, így biztosabban tudom a világítást pl. beállítani. Beállítgatni kissé macerás, és nem találtam rajta egyelőre az egygombos nézetbeállítást, mint Bridge-ben, de talán meg lesz az is.
Szóval biztató, most jobban beleásom magam.
Szóval majdnem kész, rengeteg munka volt. Sok dolog történt közben, emiatt nem sikerült ide egy épkézláb bejegyzés sem írni, de most megpróbálom röviden.
A munka jól haladt, eltekintve a kissé darabos anyag-érkezésektől. Menet közben csak apróságokat kellett visszajavítani az előre kitalált formátumban, illetve fájl-struktúrában, kifejezetten kompaktra sikerült minden. A forrásanyagot teljesen külön választva kezeltem, és ez jó döntésnek bizonyult, jól átlátható maradt minden, és a katalógus végleges anyaga is kordában maradt a méreteket tekintve.
Már csak egyetlen oldala van hátra, amihez nem érkezett anyag, és persze az árak beírása (ez lesz talán a legnehezebb döntés…), már három kör ellenőrzésen átesett a próbanyomtatott anyag, még egy kör lesz, egy ismerősünk fogja “pihent szemmel” átolvasni. Január végén aztán nyomdába kell adni.
Közben folyik a fordítás is. a román változatnak egy héttel később kell nyomdába érkeznie, remélem, ez sikerül is, bár azzal még lesz munka: a román-specifikus oldalak elkészítése, a fordítás befejezése, és a korrektúra.
Idő közben jártam fotóoktatáson, a honlapommal vesződök folyton, és persze az ünnepek is távol tartottak innen. Erről majd inkább egy új bejegyzésben.