…Szóval rengeteg emberrel találkoztam, olyannal is, akit pont egy éve, az első Bringaexpón láttam. Például nagykereskedőkkel, jó látni a kavargást, ki itt bukkan fel, ki ott. De az arcok többnyire ugyan azok.
A kínálat színvonalas volt, a Corratec-em kívül gyakorlatilag mindenki ott volt (ők is csak állítólag a későn beérkező bringák miatt maradtak távol). A tálalással, a standokkal viszont kisebb fenntartásom van, mert azt éreztem, hogy nem oda készültek, helyenként mintha nem is kiállításon lennék. A bringák csak le voltak pakolva valamiféle szabály szerint, és valahogy nem mutattak sehogyan sem. Nem mondanék márkát, de a sárga alapszínű szomszédoknál készülő márka kerékpárjai például nekem kifejezetten tetszenek, komoly gépek, de a stand egy nagy semmi volt. Ember be sem ment, ahogy láttam. Lance Armstorng is meglepődne, hogy hol mutogatják a bringája tesóit.
Talán a legborzasztóbb a Csepel standja volt a h***llazsák díszítéssel, de egy ideje van ott pár fiatal figura, és a mai divatnmak megfelelően futárosra veszik a pályát. Cinelli cuccokat hoznak, és – mit mondjak, tetszik mindennek ellenére. Néhány kisebb, külföldi gyártótól származó hegynyi karbon cucc volt még, és bár árcetlit nem láttam, itthon szerintem kevesen pattanak rá az ilyenekre. Mégis az ember lélegzete elakad mellettük.
Silu fel-alá cirkált egy 20”-os rollerrel, valami Motorola adóvevővel. A Specialized egy sarokba volt zsúfolva, a Cube jelentéktelenségbe burkolózva oldalt ácsorgott, mint valami kínai acélcucc, az Orbeák rendben vannak, a Trek sötétben, és a rekik még… mindben ült valaki (az egyikben én).
Rengeteg volt a látogató, Kedves Tinták sajnálhatjátok! Családias volt a légkör, átjártunk egymáshoz jégerezni (nálunk pénteken 4liter, szombaton 3).
Köszi a beszélgetést Tominak, Zorg-nak, Thommeynek, az egész Avexnek, Vikinek, ismeretlen embernek jobb hátul.
Tag-ek: bringaexpo