Jan 03

Itt már szó esett arról, hogy a HD4350-es kártya milyen lehetelen XP-n a Photoshop alatt. Ámde most felkerült a Windows 7, és lássunk csodát, a helyzet megváltozott. Telepítéskor már eleve fura volt, hogy szó nélkül feltette korrektül az összes hardvert, a meglepi akkor jött amikor elindítottam a Photoshop-ot.
Az Open GL feature ki van pipálva.
Rögtön ki is próbáltam, fogtam egy Shape-et, és a 3D menüt lenyitottam. Ott pedig - ahogy kell is – aktívak a menüpontok, működik a lehetőség. Használja szépen a kártyát, és pörgeti a GPU-t is. Igaz, szegény HD4350 hamar megizzad, azért a 4850-el nem ér fel, de mégis. most csak azt nem sikerül értenem, hogy XP alatt a saját gyári driver-ével nem megy, a Win 7 meg alapból megeszi vacsira.
Áhh.

Tag-ek: , ,

Dec 17

Már itt szóba került, hogy a Photoshop hogyan fut 64 biten. Azóta lett 4GB Ram a gépben, és el lehet mondani, hogy szárnyakat kapott. Igaz, a memóriacímzés miatt (Forrás: WZ) itt a minimum a 2GB ram, így joggal lélegzett fel a gép ettől.
Betöltöttem egy 30 layeres, 129 megás fájlt (A4, 300dpi, CMYK), és minta mi sem történt volna. Jó, ez még nem mennyiség, így megnyitottam még 10-et. Ez sem hatotta meg. Na, gondoltam akkor más programokkal is próbálkozunk, és nyitottam egy explorert is, benne egy full-flash weboldallal, illustratort, indesign-t, és még nem is tudom mit, amit csak találtam. Visszatérve a Photoshop-hoz, a zoom (hardveres 3D támogatott) zökkenőmentes, a Flip-3D is. Kérem, nincs itt gond. Amit még lehetne próbálni, az az Actions futtatása egy 15-20 paranccsal… Az biztos megizzasztaná azért.
Viszont van egy olyan hiba, ami a PS programozásában lehet, hogy a kép 67%-os nagyításánál manuális kijelölgetés közben egyes területek elmosódnak, villognak, ami a műveletet kivitelezhetetlenné teszi. Ilyenkor volt, hogy gondolkodóba esett, a processzort forgatta 80% környékén, és nem válaszolt, de egy idő után kiszámolta magát a szorult helyzetből, és mehetett tovább a munka. Ez más nagyításon nem fordult eddig elő. Most az van, hogy kerülni kell a 67%-os nagyításon a munkát, ez eléggé zavaró.
Még a 11.0.1-es patch nincs rajta, megnézzük utána is.

Tag-ek: , ,

Dec 03

64 bites böngészőben nem fut a Flash Player. DE TELEPÍTI!!! (?!) Adobe azt mondja, hogy ja, igen, lesz majd. Tényleg ilyen underground feeling.

Viszont a Photoshopon kicsit lehet érezni, hogy gyorsabb. Ma 1 A4-es méretű (300 dpi CMYK, 30 layer, fele vektoros) fájlal dolgoztam, mellette egy hasonlóval, ami annyiban tért el, hogy a mérete ötször ekkora, és nem nagyon vette zokon. Ez most 2GB rammal ment, csak a betöltés volt sok a nagy fájlméret miatt (29 és 980 MB).

Tag-ek: ,

Nov 26

Azt hiszem, úgy érezhetem magam, mint ahogy a Linuxosok magukat. Ilyen “Underground” feelingje van ennek az egésznek. A Win 7 x64 gyors, meg csili-vili, meg minden, de például nincs rá Total Commander. Vagyis van, de csak 32 bites, az meg a rendszerfájlokhoz erősen ellenjavallt. Azután Nincs XAMPP sem. Helyette sürgősen kell valami webszerver-alkalmazást találni, mert lokálisan kell a webet szimulálni a Joomlás, Wordpress-es működésemhez.
A Premier csak bizonyos utasításokat használ 64 biten, amúgy 32-es. Csak a Photoshop fut natívan. Van viszont Firefox, kérdem én, minek. Könyörgöm, már nem is lehet kapni nagyon 32 bites processzort boltban, és a komoly, nagy programoknak alapfeltétele a sok Ram… Az meg csak 64 biten áll rendelkezésre. Esküszöm, nem értem.

Tag-ek: ,

Nov 21

A Vista kukában van. És a szükséges driverek levadászása után felkerült a Win 7. A kész telepítés után már nagyon kiváncsi voltam, mennyi idő alatt boot-ol, és áll le, hát megmértem, íme:
1 perc 07 másodperc 
hidegindításkor, kikapcsolt wifi-vel (bekapcsolttal 1:17, még nem volt töredezettség-mentesítve). Ami kell már fel van telepítve a használatos programok közül, így 46 processz fut (Vista alatt ez 76 volt alapból). Az Acrobat additional cuccait még kikapcsoltam msconfig-ban például. Így.
Következő próba az lesz, amikor a 64 bites programokat nézem meg rajta. Ehhez csak megjegyzés, hogy a Total commander csak 32 bites változatban létezik, és nem is szabad feltenni, mert rendszerfájlok kezelésekor rosz mappákat / fájlokat lát, és könnyen össze lehet vele keverni a dolgokat. Fájlkezelésre most a 7Zip-et próbálgatom, amíg nincs más.
A leállítás is fontos, hogy hamar be lehessen csukni a gépet, ez pillanatnyilag
0 perc 16 másodperc
-nek tűnik. Ez jó.
Folytatásban akkor tehát a komolyabb alkalmazások működési sebessége (Photoshop, Premiere, After Effects), de előbb teszek a jelenlegi 2GB Ram helyett minimum 4-et (de lehet, hogy 8 lesz belőle…)

Tag-ek: , ,

  • RSS Hírforrás
  • Facebook, szia!
  • Flickr képgaléria